Párkapcsolatai
//littlemix.gportal.hu/portal/littlemix/image/gallery/1508336946_63.png
Jordan Kiffin [2012 - 2016.július]
Jordan volt Leigh első igazi nagy szerelme. A páros a Little Mix első dalának, a "Wings" #1. partiján találkozott először. Eleinte titokban randizgattak, majd 2013 elején felvállalták kapcsolatukat. Mindent elsöprő szerelemnek tűnt, hiszen remekül megvoltak együtt. Közösen mentek el nyaralni, rendezvényeken jelentek meg,stb... Váratlanul érte a rajongókat a hír, hogy 2015-ben szakítottak. Leigh ezt nem bírta felfogni, bulikba folytotta bánatát, és csak a barátaira számíthatott. Azonban hamar kibékültek, és úgy tűnt, minden rendeződött közöttük. Ismét együtt mentek nyaralni, majd nemsokkal később hidegzuhanyként ért az újabb szakítás híre.
Leigh elfoglaltsága miatt döntött úgy, hogy jobb, ha véget vetnek a kapcsolatuknak, hiszen őt lefoglalta a 4. albumuk promótálása. Az Our World-ben is szép szavakkal illeti korábbi kedvesét.
Andre Gray [2016 vége - jelenleg is]
Andre-t a barátai mutatták be neki. Jordan-el való szakítása után eszébe sem jutott volna, hogy belevesse magát egy újabb kapcsolatba, ám a fiú teljesen elbűvölte. Hamar össze is jöttek (pletykák szerint még 2016 év végén), és ezt fel is vállalták 2017 elején. Andre szinte mindig igyekszik barátnőjével lenni, a Dangerous Woman turnéra is elrepült, hogy meglephesse Leigh-Anne-t. 2017-ben együtt is karácsonyoztak.
Akikkel hírbe hozták...
Jamar Harding [2012]
Bár kapcsolatukat sosem erősítették meg, 2012-ben pár lesifotón kézenfogva láthatóak.