Párkapcsolatai
//littlemix.gportal.hu/portal/littlemix/image/gallery/1508336946_63.png
Sam Croske [2012 - 2014]
Sam és Jade 2012-ben ismerkedtek meg. A fiú a Brit's Got Talent győztes tánccsapat,a Diversity tagja. Úgy tűnt, hogy remekül jönnek ki egymással, sűrűn mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt is. 2014-ben azonban szakítottak, ez sem sikerült botránymentesen. A fiú állítja, hogy Jade megcsalta őt.
Jed Elliott [2015 vége - jelenleg is ]
Az igazi álompár! Jed-t és Jade-t még Jesy ex-vőlegénye, Jake Roche mutatta be egymásnak. Kettejük között eleinte csak szimpla barátság volt, ám később rájöttek, többet éreznek a másik iránt. 2016.elején vállalták fel a kapcsolatukat, amikor közösen utaztak el Párizsba.
A páros azóta bebizonyította, hogy milyen erős szerelmük van. Mivel mindketten a zeneiparban dolgoznak, Jed a The Struts banda tagja, így folyton turnéznak, távol vannak egymástól. Ez azonban csak megerősíti kapcsolatukat, hiszen ha van röpke egy napjuk, amit együtt tölthetnek, akkor ki is használják azt. Sűrűn utaznak el édes kettesben is pihenni akárhova.
Akikkel hírbe hozták:
Derry Mensah [2014]
Sam Craske állította, hogy Jade Derry-vel csalta meg őt. Ehhez azonban egyik fél sem szólt hozzá. Az tény, hogy sosem látták együtt őket.
Michael Auger [2014]
A Collabro tagjával is összeboronálták anno Jade-t, de ez is csak pletykának bizonyult.
Jason Derulo [2015]
Közös daluk, a Secret Love Song miatt hozták össze őket az emberek a Jingle Bell Ball-os fellépés után. Állítólag a fiúnak nagyon tetszett Jade, és keringtek olyan pletykák, miszerint akkoriban kibontakozóban volt egy kapcsolata az énekesnőnek. Feltehetőleg itt már Jed-re gondoltak, csak sokan Jason-t hitték a barátjának.