Rajongói és Snapchat fotók2016.04.08. 08:00, Eve
//littlemix.gportal.hu/portal/littlemix/image/gallery/1512325681_53.png
Sziasztok!
Bepótolnám az elmaradt Mixer-fotókat. A Little Mix március 29-én az ír fővárosban, Glasgow-ban tartózkodott a Get Weird turné kapcsán. Azon a napon Perrie és Leigh-Anne szinte az egész napot sétálással és városnézéssel töltötték. Így nem meglepő, hogy pár fan kiszúrta őket, és közös fotókat készítettek velük. Ami még jobb hír, hogy egy fiú is szelfiezett vele, azaz a Mixerek közt akad azért a másik nemből is :)
Tegnap már Manchester volt a helyszín, ahol a hoteljük előtt állították meg őket. Mint tudjuk, Perrie-nek sosem volt ellenére, hogy fényképeket készítsenek vele, vagy éppen beszélgessenek, hiszen korábban említette, hogy hihetetlenül szereti a rajongóit.
A végére pedig jöjjenek a Snapchat fotói... A tegnapi outfit-jéről is posztolt rendesen, megosztotta velünk még a cipőjét is, illetve jelenlegi körmeit is szemügyre vehetjük. Illetve a múltkor megosztott több videót, amiben Leigh-Anne próbálta kirúzsozni őt, és hát a végeredmény magáért beszél. Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben a két lány barátsága még szorosabb lett, mind eddig, hiszen rengeteget lógnak együtt.
@perriesnap: Új nőnek érzem magam, amikor a körmeim készen vannak (2.kép)
@perriesnap: Színpadra készen. Köszönöm Lee! (4.kép)
GWT: Glasgow & mai lesifotók2016.04.07. 20:11, Eve
//littlemix.gportal.hu/portal/littlemix/image/gallery/1512326663_46.png
Sziasztok!
Az eltelt napban nem jelentkeztem,ennek oka, hogy akárhányszor nekiálltam a friss bejegyzésnek, a galériám vált elérhetetlenné. Addig sem tétlenkedtem, a rendszerhiba előtt folyamatosan töltögettem fel az új képeket. Így tettem az 5-ei Glasgow-i koncertfotókkal. A helyszín ismét a The SSE Hydro aréna volt, ahol legutóbb március 19-én jártak a lányok. Innen 24 képet kaptunk és sajnos rossz hír: videók nincsenek, csak a múltkori fellépésről.
Perrie és a többiek jelenleg Manchester-ben tartózkodnak, mivel ma este is fellépnek itt. Így nem meglepő, hogy a lesifotósok megörökítették a távozásukat a szállásukról. Ez ugyanaz a helyszín, ahol múltkor Hatchi-val fényképezték le. Pez lazára vette a figurát, egy Calvin Klein topban és egy lenge farmerben, kiegészítve egy fekete bőrkdzsekivel jelent meg. Az biztos, hogy ő nem panaszkodhat az alakját illetően, hiszen szemmel láthatóan hibátlan. Csak úgy sugárzik belőle az önbizalom.
Délután próbájuk volt, amiket a Snapchat-re feltöltött videó bizonyítanak. Leigh-el Shakira - Whenever Wherever c. dalára táncoltak. Sajnos innen képeket nem kaptunk, de a későbbi hangpróbájukról már az ott jelen lévő rajongóik posztoltak fotókat. Szokás szerint azok mehettek be, akiknek VIP jegyük van.
Cosmopolitan fotósorozat - HQ2016.04.04. 18:26, Eve
//littlemix.gportal.hu/portal/littlemix/image/gallery/1512327051_87.png
Girls Aloud és Little Mix kapcsolata2016.04.04. 09:00, Eve
//littlemix.gportal.hu/portal/littlemix/image/gallery/1512488653_77.png
A Girls Aloud a Little Mix-hez hasonlóan szintén egy tehetségkutató műsorban tűnt fel. A brit lánycsapat az ITV1 műsorában alakult 2002-ben. Anglia egyik legsikeresebb bandájáról van szó. Bár 2013-ban feloszlottak, a mai napig reménykednek rajongóik a visszatérésükben.
A sok hasonlóság szól amellett, hogy a Little Mix-el szimpatizálnak az egykori tagok. Cheryl Cole és Nicola Roberts például Perrie Edwards baráti társaságába tartozik. Tavaly decemberben látták is a barátnőket távozni a Sexy Fish étteremből, kiegészülve a The Saturdays-es Rochelle-el.
Cheryl nemrégiben vállalta fel kapcsolatát a One Direction tagjával, Liam Payne-el. Sokan támadták őt, mivel a srác fiatalabb jóval az énekesnőnél. Perrie jó barát lévén kiállt mellette, és így nyilatkozott a románcról.
Cheryl egy jó barátom. Mindent meg akar tenni, hogy boldog lehessen. Örülök neki, bármi is teszi boldoggá. Szerintem rendben van. - mondta a Mirror-nak.
De nem csak Cheryl és Nicola kedveli a Little Mix-et, hanem kiderült, hogy Nadine Coyle is! Az énekesnő feltehetőleg ellátogatott valamelyik koncertre (valószínűleg Leeds-be), mivel március 27-én Twitteren egy igen kedves üzenetet küldött a csapatnak.
Srácok. Ha még nem láttátok élőben a @LittleMix-et, akkor muszáj! A hangjuk, ahogyan táncolnak, a dalok.Mixerek, veletek vagyok! - Nadine Coyle
A Girls Aloud 2013-ban befejezte a közös munkát, azóta szólóban folytatták, de szerintem minden rajongójuk és Mixer is örülne egy közös dalnak.
Turné képek frissítve2016.04.03. 15:31, Eve
//littlemix.gportal.hu/portal/littlemix/image/gallery/1512489483_54.png
Sziasztok!
Délután volt egy kevéske időm, így mivel jelenleg mindenki Get Weird turné lázban ég, úgy döntöttem, hogy frissítem a galériában az eddigi turnéjaik képeit. Nagyon sok hiányzott (sőt, még biztos most is hiányzik rengeteg), ezeket pótoltam. Értve itt a Salute, DNA és a Neon Lights turné képeire. Akad köztük 1-2 remek minőségű is, érdemes meglesni őket ;)
De térjünk is vissza a "jelenbe"... Kora délután már jelentkeztem, de akkor még nem találtam képeket a tegnapi koncertről. A lányok Sheffield-ben szórakoztatták a népet, a Sheffield Arénában. Jesy végre jobban van, így ő is csatlakozott hozzájuk.
A.D.I.D.A.S.
Move
The End
Korábban említettem, hogy azt pletykálják, a Lightning-hoz klipet forgattak a lányok a turné szüneteiben. Nos úgy tűnik, hogy ez már nem csak pletyka, hiszen Perrie a minap megosztott egy videót, amin ugyanaz a helyszín látható, ahol korábban Jade-t lefotózták. A dalhoz tökéletesen illik már most ez a pár képkocka is.
|